Tükörcserepek

Egyszer azt ígértem, írok az "igaziról".

Kit is vélünk annak? Akivel teljes testi-lelki harmóniában éljük le az életünket, aki nélkül az életet üresnek és értelmetlennek látjuk, aki nélkül elveszettnek érezzük magunkat, akivel szavak nélkül is értjük, érezzük egymást. Korábban azt írtam, minden milliomodik emberpár talál ilyenformán a társára. Túlzónak tűnhet, de szerintem nem az.

Nézzünk csak szét, és meglátjuk, hányan vannak, akik őszintén szeretik a másikat, ez kölcsönös is, boldogok, aztán egyszer csak kezd minden megváltozni. Az ilyen párok vagy együtt maradnak ésszerűségi okokból, a gyerekekre hivatkozva, a közös vagyon, vagy bármi más miatt, vagy elválnak útjaik. Nyilvánvaló, hogy ők nem az Igazival találkoztak, de ez csak később vált számukra nyilvánvalóvá, és volt egy időszak, amikor azt hitték... Legtöbbször kívülről nem is lehet észrevenni, hogy ez a kapcsolat már régen nem az, aminek indult.
Vannak, akik többször újra kezdik az aktuálisan igazinak vélt személlyel az életüket. Felmerül, hogy lehet-e több Igazi, vagy arról van szó, hogy egy későbbi életszakaszban találkoznak? Esetleg a fiatalság hevét és ideáit felváltja a megfontolt tolerancia?

Tapasztalataim és elképzelésem szerint mindenkinek megvan a valódi, egy életre szóló társa, párja. Az IGAZI, akivel együtt lehetek csak egy egész. Az élet nagy játéka, hogy egymásra találhatnak-e? Lehet, hogy egy másik kontinensen él, vagy egy másik korban....és egész életükben csak sóvárognak az után, akiről tudják, érzik, hogy létezik.

A mindennapok kapcsolatai, szerelmei ennél felületesebbek. Ezekben nincs meg az azonnali, tökéletes harmónia, egymásra hangoltság. Mindenkiben meg lehet találni valamit, ami kicsit én is vagyok, de mindent egyben nem. Ez csak az Igazinál van így.
Mivel az ember társas lény, és eljön az az idő, amikor már nagyon szeretne  "megállapodni" valahol, valakivel, akkor észrevétlenül bekövetkezik az idealizmus feladása, az önmagával kötött kompromisszumok ideje. Ez nem azt jelenti, hogy nem szereti a másikat, és azt sem, hogy nem érez boldogságot, megelégedettséget, legalább az első időszakban. Egy kis űr, egy hiányérzet azonban végigkíséri  az egész életét. Az ilyen "elfogadáson" alapuló kapcsolatok általában hosszúak, ám sohasem felhőtlenek. Amikor azt mondják, hogy majd összecsiszolódunk, mert nem éreznek rá, hogy mit szeretne a másik, amikor felmerül a "ki szeret jobban", amikor mérlegre kerül, hogy tegnap én engedtem, holnap neked kell....már régen rossz. Ezek testi vonzalom mázával nyakon öntött harcok, melyek idővel nagyon keserűek lesznek, és rengeteg energiát emésztenek.

Nem feltétlenül abban az életkorban találkozunk az Igazival, amikor a párválasztás életszakaszát éljük. Lehet, hogy életünk derekán, vagy még később. Lehet, hogy éppen egy párkapcsolatban, házasságban élünk, amit jobb híján elfogadhatónak tartunk, és talán nem is fordult meg a fejünkben, hogy ezen változtatni szeretnénk. Talán ez az eset a legkegyetlenebb, mert ha felrúgok mindent az Igaziért, nem szakíthatok el minden szálat a család, a gyerekeim miatt, de ha hagyom elmenni magam mellett, ezerszer boldogtalanabb leszek, mint előtte.