December 21.-e már ősidők óta az egyik legszebb ünnep. A mai kor embere ilyenkor a karácsony ránk oktrojált gondolatiságának lázában ég, és a mai napról legfeljebb annyit tud, hogy most van a téli napforduló.

Az északi féltekén ilyenkor a leghosszabb az éjszaka, és a legrövidebb a nappal.
Kutatások szerint már ötezer éve ünnepelték ezt a jelenséget a természeti népek, és későbbi korok emberei is. Ez vallástól, mindennemű nézettől független, csodás nap, amikor a fény legyőzi a sötétséget.
A sumérok, a mezopotámiaiak, a görögök, a rómaiak, a germánok, a zsidók, a skandináv, a szláv népek jelentős ünnepe volt a napforduló.

A rómaiak Sol Invictusnak nevezték, a legyőzhetetlen nap ünnepének.

Akkora kultusza volt ennek a természeti eseménynek, hogy a kereszténység nem bírta tétlenül nézni, és I. Gyula egy pápai delictummal ennek az ünnepségsornak az idejére tette Jézus születésének időpontját, mely köré felépítették a karácsonyt.

A katolicizmus magamutogató hókuszpókuszai helyett egyre mélyebben hat rám a természet egyszerű tisztasága, logikája.
Lehet-e szebb, visszafogottabb, némább, de mégis sokatmondóbb jelképe a mostani ünnepnek, mint az ötezer éves lelet, a newgrange-i kamrasír, melynek egyik fülkéje  belsejébe csak évente egyszer, ezen a napon jutnak be a nap sugarai, pontosan 17 percig?

a newgrange-i építmény belseje