Már egy ideje foglalkoztat, mivel tudnék úgy igazán meglepni valakit. Olyan dologgal, aminek biztosan örülne, aminek pontosan értené a jelentését, sőt a jelentőségét is. Pénzen megvásárolható tárgy szóba se kerülhet, kizárólag lelki értéke lehet.
Az éjjel egyszer csak felébredtem, felültem az ágyban, és világosan tudtam, mi lehet ez az ajándék. Azonnal régen nem érzett nyugalom és béke szállt meg. Még boldognak is éreztem magam, hogy megvan az ötlet, mostmár csak a kivitelezésén kell dolgoznom. Van rá idő, hiszen nem most szeretném átadni. Máris türelmetlenséget érzek, mert szeretném magamnál tudni azt a valamit, megnézegetni, megsímogatni naponta, és elképzelni, miként reagál majd rá aki kapni fogja tőlem.
Utolsó kommentek