Egy szülő élete folyamán nagyon sok nehézséggel szembesül. A gyermeke iránti odaadó és feltétel nélküli szeretet helyes értelmezésével is. Hogy a bennünk lévő érzés ne váljék számára terhessé, és tudjuk elengedni is, ha arra van szüksége, de álljunk mellette, ha kell. Ez a legnehezebb, de ettől ugyanúgy szeretjük, és aggódunk érte. Legfeljebb nem mondjuk ki olyan sokszor.
Törékeny kapcsolat esetén nagy dilemma, hogyan, s miképpen hozzuk a tudomására, ha világosan látjuk, hogy az az út, amin jár, semmi jót nem ígér. Szerintem megfelelő időben és módon meg kell mondani a negatívumot is, a döntés úgyis az ő kezében van.
A fiam, a vér szerinti abbahagyta az aktív sportot, és azóta szemmel látható súlygyarapodásba kezdett. Sajnos az én alkatomat örökölte, és én is megtapasztaltam, hova vezet a sok éven át tartó mozgásszegény életmód.
Nem tudom elhinni, őt nem zavarja, hogy lassacskán kezdi egy ámbráscet formáját ölteni. Nem tudom elfogadni, hogy 24 évesen a lustasága, önmaga iránti közömbös igénytelensége nagyobb, mint az egészséges hiúsága. Ebben a korban még senki nem gondol az elhízás szövődményeire, következményeire. Ha nem is súlyos kísérőbetegségek alakulnak ki, idővel az életminőség mindenképpen romlik. Most még minden rendben nála, de ha a folyamatot nem állítja meg, az egészsége szenvedi meg. Ha már ő a homokba dugja a fejét, fel kell vállalnom ezt a nehéz feladatot is.
Egy ideje nagyon finoman, és érintőlegesen szóba hoztam ezt a kérdést. A reakciója durva volt, és elutasító, ahogyan számítottam rá.
Pár napja édesanyám elkottyantotta, hogy a fiam kora reggelente futni jár.
Elmosolyodtam. Talán sikerült felébresztenem benne a régi önmaga emlékképét.
Utolsó kommentek