Az alábbi gondolatokat régebben fogalmaztam meg, és az azóta történtek ellenére változtatás nélkül jelentetem meg, mert továbbra is igaznak érzem, és reménykedem, hogy valóra válik amit kívánok neki.
El sem hiszi az én "tékozló" fiam, hogy mennyire szeretném, mennyire kívánom neki teljes szívemmel, hogy megtalálja a boldogságát.
Akkor biztosan megtalálja azt a célt, a motivációt, akiért, amiért érdemes... ha van, akiről elhiszi, hogy önmagáért szereti minden nyűgével, bajával, hibájával együtt.
Akkor talán végre megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem kér, elvár, csak ad neki.
Akkor talán sokkal jobb lesz a közérzete, ha végre azt érezheti, hogy nem csak lelkileg, az általa nyújtottakért, de testileg is kívánatosnak tartja valaki, és nem csak elfogadja, megalkuszik valami számítás vagy önös érdek miatt, bár erre csak utólag jön rá az ember, és elég későn vallja be magának ahhoz, hogy ne szerezzen sérüléseket. Azt azért be kell látni, hogy nem az ő fizimiskájával rendelkező fiatalemberekről álmodnak a lányszobák lakói....legfeljebb, akiknek már nagyon elegük van az egyedülálló statusból.
Akkor talán megnyugszik kicsit, és egy biztos, vagy annak vélt háttérrel a dolgait is átgondoltan tudja szálára venni.
Akkor talán eszébe jutunk mi is néhányan, akik mellette álltunk a bajban is. Akkor talán egy általános intelligenciaszinten képes lesz a kommunikációra. Akkor talán eszébe jutnak a részéről feledésbe merült ígéretei.
Akkor talán el fognak múlni a zsibbadások, óriási belső feszültségek és görcsök, melyek jórészt pszichés eredetűek lehetnek nála, mert egy férfi nem a hosszú testi és lelki egyedüllétre van biológiailag megkomponálva és hangszerelve.
Akkor talán jobban figyel az egészségére, és tesz is azért, hogy a kedvese ne legyen kénytelen rövidesen az ápolója is lenni.
Akkor talán megérti, hogy a mozgás, amely számára létfontosságú lenne a diabetes normalizálásához, nem egyenlő azzal, hogy eszeveszetten száguldozik.
Akkor talán nem kell megélnie ismét, hogy csak ő ad bele mindent egy kapcsolatba, mert ha neki ez örömet is okoz, hosszú távon kevés.
Ő még abban a korban van, és olyan a lelke, hogy hiszi, csak úgy érdemes, ha az Igazival találkozik... és nagyon megértem őt.
A dolgok azonban úgy működnek, csak utólag derül ki, hogy akiről szentül hittük, valóban az volt-e, vagy csak mi akartuk azt hinni? Ezt ő tudja a legjobban. hiszen volt benne része.
A szerelem, a boldogság azonban egy euforikus állapot, és tartson akármeddig, az átélt érzéseket, azok emlékét senki és semmi nem veheti el tőlünk. Az a miénk, ameddig csak élünk. Ugyanúgy, mint utána a csalódások maró fájdalma.
Utolsó kommentek