Belefáradtam a kicsinyes egós játszmákba, az üres semmitmondó tekintetekbe, azokba az emberekbe akik másokba kapaszkodva akarják megtalálni önnön örömüket és mindezt úgy, hogy ők vajmi keveset adnak. Belefáradtam abba, hogyha odaadóan viszonyulok másokhoz, ha valódi értéket sugárzom feléjük, akkor hátat fordítanak, vagyis jobban fogalmazva egy olyan forrás leszek számukra, akiért nem kell küzdeni, aki akkor is ott van, ha nem mozdítják a kisujjukat sem. Kifordult önmagából ez a világ. Az értéktelen lett az érték. Értékes vagy ha csillogsz kívülről mint egy autócsoda, ha másokon átgázolva eléred a célodat és már alig számít az ami legbelül van. Bárki megteheti azt, hogy kiszáll ebből a körből, csak ekkor hirtelen azt veszi észre, hogy mindaz ami addig körülötte volt (emberek, kapcsolatok, tárgyak, munka...) már nem azt fogja nyújtani amit eddig. Ekkor idegen leszel egy megszokott környezetben és úgy érzed ellened fordult a világ. Ha ekkor nem fordulsz vissza és eltökélten tovább haladsz a saját utadon, akkor egyszer csak ott fog állni a valódi lényed, akit nem a világ rakott össze, akit nem a politika vagy az érdekek mozgatnak. Ekkor Te leszel a biztos pont és úgy lesz minden a Tiéd, hogy nem akarsz semmit sem birtokolni.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://roane.blog.hu/api/trackback/id/tr51656245
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek