Gyermekjátéknak nőtt gyümölcs,
kavicsa őszi fának,
lehull, koppan a gesztenye -
sosem leszek oly fáradt,
sosem leszek olyan öreg,
hogy ne hajoljak én le
gyepre, avarra -
mindig az emlékezés vizére.
Lehajlok érte. Fölveszem.
Elhajítom és látom,
ott száll, süvít már az egen,
túl minden planétákon,
túl minden csillagrendszeren,
hogy odaérjen végre,
mi csillagoknál távolibb,
gyermekkorom egére.
(Zelk Zoltán: Gesztenye)
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://roane.blog.hu/api/trackback/id/tr52713841
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
Utolsó kommentek