A barátnőm nemrégen feltett egy kérdést. Nagyon kemény volt, de kettőnk közül mindig is ő volt a realista, a gyakorlatias.
Megkérdezte, meddig véded ezt a fiút, mikor leszel képes bevallani magadnak, elismerni, hogy kihasznált, majd amikor már nem volt szüksége rád, lelépett, és éli az életét? Mikor ismered el, hogy egy önző, jellemtelen ember, aki csak a saját érdekeit nézi?
Ő persze nem tudja az előzményeket, a megismerkedésünk részemről fájóan tragikus történetét. Azt érzem, most adja nekem vissza, és akkor egy szavam se lehet.
Azt viszont a lelkem mélyén érzem, hogy Terinek valamelyest igaza van. Az, hogy nem ad életjelt magáról, hogy az általa tervezett és megadott határidők úgy múlnak el, hogy egy szót sem szól, alapvető intelligencia kérdése. Az meg, hogy még a telefont sem veszi fel, minden épeszű emberben azt az érzetet kelti, hogy esze ágában sincs a pénzt visszaadni. Remélem, ennyire mélyre még nem süllyedt.
Én azonban hiszek neki, mert hinni akarok. Mert ő volt az, aki életem legnagyobb terhétől megszabadított május 28-án, amikor a történtek után is felkeresett. Tudom, mennyire zűrös ember, hogy nem mindig mond igazat, hogy mennyire könnyen ígér, amit azonnal el is felejt. Egyszer meglepődött, amikor azt mondtam neki, hogy egy nagy dumás fiú, nem kérdezett rá, hogy miért állítottam ezt, mert tudja magától is. Csak azon döbbent le, hogy neki ezt senki nem mondta. No igen, de kevesen ismerték úgy, mint én. Legalábbis szeptember 16-ig, azóta én sem vagyok benne már teljesen biztos.
Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog történni, mikor mutatja meg az arcát. A körítést jó előre megkomponálja majd, annyira ismerem. Hogy a barátnőmnek mit mond, az ő dolga. Nekem jobb, ha nem mond semmit, mert úgyis megérzem rajta, ha nem igaz, mint ahogy megéreztem eddig is, és az csak még jobban fáj. Ezért kértem tőle, hogy vagy az igazat mondja, vagy ne mondjon semmit. Lehet, hogy most ehhez tartja magát, és ezért tűnt el, mert az igazságot nem tudja vagy akarja kimondani???
Azt mondtam neki, hogy a fiamként szeretem, és úgy is gondolok rá. Az ember ilyet nem mond felelőtlenül vagy vaktában, csak ha valóban a lelke legmélyéről fakad. Ezért mondtam neki, hogy ha szüksége van rám, megtalál, az ajtóm nyitva áll előtte, míg élek. Ezért, a legbelülről jövő indíttatásból segítettem neki, amikor és amíg tudtam.
A fiaink lehetnek akármilyenek velünk, a szeretetünk soha nem fog elmúlni, bármilyen érthetetlen is ez sokaknak... a csalódottság viszont megmarad bennünk örökre. A hittel együtt, hogy lesz ez másképp is.
Utolsó kommentek