Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.
(József Attila)
https://www.youtube.com/watch?v=T7ArD62YHrs&feature=related
Ha nagyokat ütnek rajtunk,
Milyen jó lenne nem ütni vissza,
Se kézzel, se szóval.
(József Attila)
Úgy érzem, ma ezt a verset kell feltennem, a mai naphoz nagyon illik.....
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindíg jobban,
Hogy égő sebeim
Olyan világtól-idegen sebek,
És a szívem más szenvedők szívével
Nem egy ütemre dobban.
Már nem fáj más,
Csak az fáj mindíg jobban,
Hogy önmagamba lassan visszanőttem.
Betokozódtam, elszigetelődtem.
Mint a temetkező selyembogár:
Magam a selymeimbe beleszőttem.
Szeretnék egyszer lepke lenni még.
Öröm mézét, búbánat harmatát
Az arany élet-réten vinni szét.
Leszállani minden virágkehelybe,
S megtapintni a virágok szívét.
Szeretnék egyszer hivő, hevülő,
Lengő, lebegő lepke lenni még.
(Remenyik)
Érzed ?
arcodon szellő ujja kutatgat,
nádasok suhognak,
hosszú hajú fűzfa bűbájával befon.
Vonj tetőt belőle békéd, csended
fölé,
hogy meg ne zavarja utcazaj,
telefon.
Látod ?
gyertyákat gyújtanak a gesztenyék,
illatos-fényesen
olajfa zöldezüstje feléd világol,
Őrizzed jól, ami megmaradt
tisztának
e feketére kormozódott
világból.
Hallod ?
sirály sikolt, szitakötő zizzen,
ágról szirom pereg,
pattog az esőcsepp falevél tenyerén.
Álmodj, játszd át magad életen,
halálon,
és minden rossz felett a győztes
te legyél.
(Moretti Gemma)
Keserű pirula lenyelve rendesen,
Néhánnyal több, mint kellett volna tán.
A konzekvenciákat én is levontam
S nem érdekelt a gúny a ház falán.
Tétova kezem a levegőbe markol,
Kiáltanék, de hangom elakad.
Rövid életutam végső szakaszában
Sajnos nekem, csupán csak ez maradt.
Kiáltanék, de rég senki sem hallja meg
Az idő elszállt és mindenki fut,
Felgyorsult a világ, másfelé is néz már,
Változtatni ezen, te úgysem tudsz.
Kicsit pesszimista sorok lettek ezek
Lehet, hogy csak egy rövid állapot
Fehér billentyűkön csak remegő kezek
Lehajtott fejjel, csendben hallgatok.
(Tumpeck Gy.)
- Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát,
és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt.
- Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság?
- Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék.
- Az álmoknak is van színe?
- Az álmoknak? Azok alkonyszínűek.
- Milyen színű az öröm?
- Fényes, kis barátom.
- És a magány?
- A magány az ibolya színét viseli.
- Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt,
hogy magadra teríthesd, ha fázol.
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott.
Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát.
- És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet?
- Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa.
- Na és a szerelem?
- A szerelem színe a telihold.
- Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag.
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett.
(Alkyoni Papadaki: A Hold színe)
Ma 25 éve nincs velem apukám....
https://www.youtube.com/watch?v=DW2k96aL5d0
Annyira hiányzol, apu.....
Ez egy nagyon szép vers, szeretettel adom át neked ezen a nehéz estén... (de csak neked,hisz más úgysem értené)
Hogy a mi lelkünk szépítő tükör,
Egymást szépítjük meg:
Az meglehet.
Nem baj.
Így tükrözi a Szent Anna-tava
Sokszor még mélyebben a mély eget.
Mi nem tükrözünk mást, mint lényeget.
És azért ez a látás így igaz,
Ha egy-egy vonástól el is tekint.
Mi látjuk egymást, nem ahogy vagyunk,
De látjuk örök mivoltunk szerint.
(Remenyik: Tükrök törvénye)
https://www.youtube.com/watch?v=wlDWXv-cIh8&feature=related
Sok sikert a holnapi naphoz.....
Értsd meg: ez nem érzelmi kérdés. Ez nem úgy van, hogy aki elfojtja érzéseit, annak a szeme száraz marad, aki viszont szabadjára engedi lelkének szentimentális, "ostoba" rezdüléseit, az viszont bőgni kezd, mint egy "gyenge nő" vagy egy "kisgyerek". Nem. A könny a megfagyott élet olvadása. A határaink oldódása - szeretek, s ettől valami kemény, gőgös, sűrű, kőszerű keménység föloldódik bennem, s olvadni kezdek. Nagy pillanataink mellékmondata, hogy "mindjárt elsírom magam!" Ha megfigyelted magad, a gyász idején sem a szomorúság csalja a könnyeket a szemedbe, hanem a szinte elviselhetetlen és magára hagyott szeretet-érzésed. Csak azt siratjuk, akit szeretünk.
(Müller Péter)
Ne szólj! Ne sírj!
Az álmok,
a gondolatok úgyis megmaradnak.
Nem tartozol senkinek… senkihez.
Adósa nem vagy másnak,
csak magadnak.
(K. K.)
Egy nyár rövid, és egy élet is rövid, de mi teszi röviddé?
Az, hogy tudjuk, hogy rövid.
Tudják odakint a macskák, hogy az élet rövid?
Tudja a madár? A pillangó? Ők örökkévalónak tartják.
Mert senki sem mondta meg nekik, hogy rövid!
Nekünk miért mondták meg?
( Erich Maria Remarque)
Hazugság volna, hogyha letagadnám,
hogy az élet sokszor nagyon is nehéz.
Van úgy: alig tud összekulcsolódni
még imára is a kéz.
Vihar van bennünk, vagy csak egyszerűn már
sok lett az élet, mint az este sok
a vaknak, hogyha visszagondol néha,
milyen is volt a hold s a csillagok?
(Szent-Gály Kata)
Az ember simító tenyér,
csak néha bánat húzza le.
Ilyenkor arra üt, kit ér,
de végül ő sajdul bele.
Az ember éneklő torok,
csak néha horgasujjú szél
szorítja el a dallamot,
mint egy kötél.
(Ladányi Mihály)
https://www.youtube.com/watch?v=GKTinRpoJYA&feature=related
Ne kopogjatok,
ne telefonáljatok,
ne üzenjetek,
ne szeressetek,
ne sajnáljatok,
ne segítsetek,
ne bántsatok,
ne üssetek,
ne bíráljatok,
ne pletykázzatok,
ne akarjatok most
semmit, mert
gyenge vagyok,
félénk és fáradt,
most végképpen
ne közeledjetek!
(Zágorec-Csurka Judit)
Különös
táj lesz,
sűrű lesz
a csendje,
csak
mélabúd
halálos
húrja szól.
Belejajdulsz
a süket
végtelenbe,
keresni fogsz,
és nem leszek sehol.
(Áprily Lajos: Keresni fogsz)
A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könnyeinket a fájdalomban.
(Gárdonyi)
Vivódás
Mint magányos farkas a kies hómezőn
hol szikrázó fényben csak a szél süvít
egómtól megfosztva ott állok egyedül
s lelkem a farkasokkal együtt nyüszit
Néha úgy érezem, félek önmagamtól
s magamban hordozom a pusztítást,
hidd el nekem, belül én többet sírok,
hisz csak jót akartam,és semmi mást.
(Tumpeck Gy.)
Idejét sem tudom megmondani, mikor történt meg velem, ami az éjjel: arra ébredtem, hogy sírok. Egyből te jutottál eszembe, és éreztem, hogy valami nagyon nincsen rendben veled, F. Sajnos a szenvedéseidet, gondjaidat nincsen módom enyhíteni, és egy határon túl már ez sem segít, de azért tudd, hogy minden gondolatommal ott vagyok veled, drága jó Fiam.
Mint a kísértetek feljárnak
Fáradt fejembe verssorok,
A régi öröm és a bánat
Sírjából éjjel felzokog.
Még valamit akartam itt én,
De már csak sóhaj lett a szó.
Állok, mint északfény letűntén
Áll az eltévedt utazó.
(Juhász Gyula: Még valamit- részlet)
A világot úgyis ki kell bírni.
Ne engedd a virágokat sírni.
Ne engedd a madarakat félni,
a hűséget hóban elvetélni,
az álmokat este megalázni,
almafákat áprilisban fázni,
a perceket ne engedd megállni,
ablakokat örökre bezárni,
csillagfényű éjszakákra lőni,
ösvényeket indákkal benőni.
Ameddig a vállad íve bírja,
vigyázz minden virágtalan sírra,
vigyázz minden társtalan magányra,
füstre, fényre, ember-glóriára.
Aki árva arccal sír az égre,
takarj szelíd álmot a szemére.
Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
valakinek embernek kell lenni.
(Bényei József: Végrendelet)
Az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyet bármi okból, önmaga vagy más miatt nem használt fel belőlük, örökre elvesztek.
(G.G.Marquez: Szerelem kolera idején)
A legszomorúbb muzsika
a mások álmának zenéje,
a legszomorúbb: nyitott szemmel
belebámulni a vak éjbe
álomtalan, gyötrődve, égve.
Jaj annak, aki el nem alszik...
éber búval sorsába bámúl
a néma éjben, társtalan.
Az álmok ajtaja bezárúl,
ő künn marad. Sorsába bámul...
(Lányi Sarolta)
Nézem, ahogy a nyári alkonyat
pirosló nyelve nyalogatja a
fény sótömbjét, és lassan rám tapad
cserepes ajkakkal az éjszaka.
(Baka István)
https://www.youtube.com/watch?v=GWpV7L4YHuU&feature=related
Nézze – mondtam –, a szerelem olyan, mint egy kosár, aminek csak egy füle van, fölül. A kosár nagyon nehéz, legalábbis viszonylagosan, egy ember számára, aki cipeli, szenved tőle, liheg és sír a keserves cipekedésben. Ha mind a kettő vihetné egyszerre, könnyű és kellemes teher volna a kosár, tekintettel tartalmára, mert igen kellemes csók-elemózsiával van tele, érdemes felszaladni vele akár a padlásszobába is. De úgy látszik, természetében van az az ügyetlen elrendezés, hogy csak egy füle van a kosárnak; mindig az egyik kénytelen hurcolni az egészet, s olyankor a másik vígan fütyörész, könnyedén ugrál a lihegő szerelmes mellett, esetleg el is szalad, ha nem is nagyon messze! Mihelyt azonban, akár fáradtságból, akár dacból, a soron levő leteszi a kosarat, a másik (mert öntudatlanul mégiscsak sajnálja a kosár tartalmát) rögtön felveszi, és most ő cipeli tovább, a másik fellélegzik, szerepet cserélnek. A szerelem istenien szép és mulatságos játék, de bele kell törődnünk, hogy ami benne szenvedés, azt nem lehet megosztani – mint az örömét –, azt mindig, egészben, az egyik fél kénytelen vállalni belőle, az, amelyik éppen jobban szereti a másikat, mint a másik őt; viszont nem megy másképp, ahhoz, hogy a dologból kijöhessen valami, az egyiknek okvetlenül jobban kell szeretni a másikat, mint ahogy az őt szereti, feltéve persze, hogy a kosárnak volt valaha tartalma: kölcsönös vágy és megkívánás. Ezzel a kényelmetlen és igazságtalan súlyelosztással nagyon sokáig eltarthat egy szerelem – persze a végén eljön az idő, mikor a kosár tartalma végképpen kimerülvén, egy napon a másik nem veszi fel, mikor az egyik letette. Ez esetben… a kosár ott marad az utca közepén, arra jön egy kiskutya és sarokkőnek nézi.
(Karinthy Frigyes - Az egyfülű kosár)
Aztán majd úgyis elmegyek.
Tettem mit tennem lehetett.
Függök a felhők lepke-szárnyán
Villám hasít szét, nem szivárvány.
(Garai)
https://www.youtube.com/watch?v=zsNQvDMblzs&feature=related
Ma rettentő a hőség,
némán bujkál az ének.
De szól a gyík: Dicsőség
a hőség istenének!
(Áprily: Relativitás)
Ezt a libegést, karcsúságot,
könnyűséget és bánatot!
Ha kezedbe veszed, vigyázva fogd.
Két ujjal téptem, lepke alól.
Ha ereszteném, ő is szállna.
Halványkék, szárnyas libegéssel,
ő is a lepkék után járna.
De más a sorsa.
Nem hal meg szépen.
Eltikkad gyűrűs ujjaim,
s tenyerem forró börtönében.
(Károlyi Amy: Kék virág)
G. emlékére
Búcsú
Búcsúzom, elengedted a kezem,
hiányod érzem, az űr hatalmas.
Döbbenten állok, s rázom a fejem,
sokak számára tudom, ez unalmas.
Remélem, létezik egy más világ,
ahol te is találsz majd új helyet,
ne félj, sírodon mindig lesz virág,
hol tisztelettel hajtok majd fejet.
Esőisten siratja gyermekét,
én is ezt ugyanúgy megteszem.
Segíteni rajtad én már nem tudok
a földet szórja rád tétova kezem.
(T.Gy.)
Ez a másik, ez a világosabb
suhanás nem adatik
csak a nádszál-rengetegben
s az ingatag erdőn,
amikor az ember már madár
és lemondott a külön pohárról
túl az eszmélkedésen,
a levegő tudása nélkül
űrbe meríti szárnyait.
(Weöres:Egy másik élet)
Tegnap este megkezdődött a Szabadtéri Játékok, a nyitó előadás az egyik kedvenc operám volt.
Remélem, hogy az időjárás mindvégig kegyes lesz a szervezőkhöz, a közreműködőkhöz és a közönséghez...
Formálja alakom az idő,
ezüst csíkot húz hajamba,
derekamra párnát tapaszt,
s felszántja sima homlokom.
Keserű ráncot varr szám szögletébe,
lábam fájósra merevíti,
meggörbíti hátam, vállamat,
barna foltot fest fehér kezemre,
s csak elvesz belőlem, folyton el.
Kiszárítja szemem, fakítja kékjét,
ajkamról a fényt lelopja,
tompa lesz hangom, s színtelen.
Vágyaimat lecsöndesíti,
erőmet szívja, szívja csak,
gondolataim összekuszálja,
emlékeimmel magamra hagy.
Korán kitépi kezemből a könyvet,
hajnalban ébreszt, ráncigál,
nem hagy békét, a földre nyom,
máskor kézen fog, terel,
belém mar, forgat, rám hajol,
porrá zúz, olykor azt hiszem.
De álmaimban nem talál rám,
akkor enyém a végtelen,
könnyű léptű lány vagyok ismét,
lebegek áttetsző víz felett,
rétek zöldjét simítja kezem.
Jó ez így! Ha álmodom...
ilyenkor észre sem veszem,
hogy készül már valahol végső fekhelyem.
(Kálnay A.)
Ha úgy érzed, nehéz az életed,
mert senki nem hallgatja éneked:
meghalt a vágy, kihűlt a szerelem,
akkor gondolj rám, és dalolj nekem...
Füledbe súgom halkan: Élni jó !
Dalolj rigó...dalolj nekem rigó!
(K. K.: Dalolj rigó!)
Köszönök mindent, és tudnod kell, hogy a nehéz pillanatokban sem vagy egyedül. Sosem.
Hiába fürösztöd önmagadban,
Utolsó kommentek