Minden megérint.
Úgy látszik sose nő be
a szívem lágya.
(Fodor Ákos)
És hó esett a tiszta víztükörre,
a pelyheket
nagy hullám kapta ölbe,
és vízzé vált a hó ott mindörökre.
Nem volt remény, hogy a hó megmaradjon
nem volt fehér
a táj, csupán a parton,
a víz szinén fehérlőn nem maradt nyom.
Ha jéggé fagysz, a rádhullt drága pelyhek
nem növelik,
csak terhelik a lelked,
és eltakarják szépségét szinednek.
Hó-álmaim örvényeidbe hullnak,
s örvényeid
havamtól gazdagulnak,
midőn ijesztő messzeségbe futnak.
Az életem csak benned folytatódhat,
ez sorsa rég
- ha vízre hullt - a hónak,
belédhalok, hogy éljek, mint futó hab.
Kergetőztek az örvények pörögve,
rohant az ár
a végtelen ködökbe
és hó esett az örvénylő gyönyörre.
(Baranyi F.)
Ismét 17-e van....a sorszám pedig véletlen megint.....már csak 3 hónap, és vége ennek a kornak....
Én akkor is számon tartom, ha ő már nem jár fel ide.
Szólj hozzá!
Bekövetkezett, amitől rettegtem. Anyukám elesett, és combnyaktörése van. Ezekben az órákban műtik.
Nem tudok hazamenni, bár nagyon fáradt vagyok. Bejöttem a nonstop netcaféba, mert kinn már hideg van, és délelőtt még nagyon könnyű öltözetben jöttem el....
Szeretnék mellette lenni, mikor magához tér.
Azért is írom le, mert olyan jól esne valakivel beszélni. Erről az egészről, a következményeiről, a rám váró feladatokró, amihez erőt kell gyűjtenem. Mivel senki sincs, marad ez a blog.
Jelenleg - mint életemben legtöbbször - itt állok egyedül, mint az ujjam, lelkileg meggyötörten, ellehetetlenedve.
A vér szerinti fiammal beszéltem, ő most távol van egy tanfolyamon, még 2 és fél hónapig.
A másik meg remélem, hogy már jól van.
Kívülről nem fog az aggodalom és a félelem látszani rajtam. Erősnek kell lennem, meg kell szerveznem mindent, el kell látnom majd az ápolását, és be kell valahogy szereznem a szükséges eszközöket, holmikat.
Nem tudom, mi jöhet még.......
Szólj hozzá!
A napokban több délelőttöt és délutánt különböző szolgáltatók ügyfélszolgálatain töltöttem, hogy rendezzem az elmaradt befizetéseimet. Soha nem volt még tartozásom, mivel mindent számláról intézek, de most úgy alakult, hogy valakinek nagyobb szüksége volt a pénzre.
Elképesztő jelenségeket tapasztaltam. Megdöbbentett a hatalmas tömeg, mely a tartozásai átütemezése, részletfizetések, és kisebb-nagyobb elmaradások rendezése, kérelmek beadása miatt volt jelen. A legtöbbjüket ismerősként köszöntötte az ügyintéző. Szemmel láthatóan ezeknek az embereknek a legnagyobb problémája a mindennapi megélhetés, korosztálytól függetlenül. Sok fáradt, megtört, üres tekintetű, reményvesztett arcot láttam.
Amikor végeztem, szinte menekülve távoztam, de a látottakat magammal hoztam, és tovább gyűrűzik bennem ez a mélységes szomorúság.
Szólj hozzá!
Itt most egy beszámoló állhatna egy kedves meglepetésről. Egy olyan meglepetésről, amit pont ő harangozott be nagy örömmel az érintettnek.
Helyette elmélkedhetnék a be nem tartott, és nem is stornózott ígéretekről, az emberekbe vetett hit és bizalom határairól, a félelmekről, a feltétel nélküli szeretetről, de nem teszem. Nincs hozzá erőm. Mert fogalmam sincs, mi van vele.
Szólj hozzá!
Mi mindig,
mindenrõl elkésünk.
Késõ az álmunk,
a sikerünk
szívünk, nyugalmunk, ölelésünk
Mi mindig mindenrõl elkésünk.
(Ady)
Szólj hozzá!
Elnézem vén tiszafát,
Ágait tépi az őszi szél,
Sír a törzse, de erősen áll,
Reméli nem jön még a tél.
Fázósan simul rám a kabát,
Engem is megérintett már az ősz,
A nyár ugyan még kelleti magát,
De a vég a széllel süvöltve jön.
(H.Bereg)
Szólj hozzá!
Az élet árnyát, fellegét is
Szivárványszinbe' látja lelkem.
Csalódni és remélni mégis:
Igy van megirva végzetemben.
S dallá szövődik minden eszmém
S mind, amit érzek, álmodom;
De nyitját hasztalan keresném;
Mi célja, haszna: nem tudom.
Sugártalan, ködös napokba',
Ha rám borul az éjek éje;
Fölhangzik édesen zokogva
A dal vigasztaló zenéje.
Ez tár elém egy szebb világot,
S ha lelkem errül álmodik:
A könny, a kín, a vér, az átok
Hallelujává változik.
S megszáll a vágy, hogy letöröljem
Könnyeit a szomorkodóknak;
S a béke útját megjelöljem
Azoknak én, akik csalódtak.
Óh, fáj e furcsa, gúnyos élet;
S lelkem gyakorta felzokog:
Az emberek mind oly szegények
S nem lesznek soha boldogok!
Türelmet és szánalmat oltott
Belém a lét nehéz igája.
Tudom, hogy épp az sose boldog,
A kinek boldogság a vágya.
Tudom, hogy nemcsak én kesergek,
Bajlódik más is eleget,
Hurcolja némán a keresztet
S nem vígasztalja senki meg.
Óh, hála, hála, hogy keservem
Nem hordozom magamba' némán!
Van vígaszom, lehet pihennem,
Ha gondok árnya száll is énrám.
Borongás, üdvösség, igézet
Körülzsong lágyan, édesen;
S mit suttogásukból megértek,
Merengő, méla dal leszen.
Saját búbánatomban érzem
Örök bánatát a világnak,
S a lelki szomjazók nevében
Sóhajtom el szelíd imámat.
És öntudatlan, önmagátul
Szakad szivembül énekem.
Örömet, bút, mindent elárul...
S én nem tudom, csak érezem.
S habár jövőmben írva látnám,
Hogy sohasem leszek szeretve;
S dicsőség nélkül, ifjan, árván,
Szegényen dobnak sírverembe:
A vágyat üdvben élni váltig
Siró zenébe önteném,
S dalolva várnám a halált, így
Sóhajtanám ki lelkem én.
(Reviczky)
Szólj hozzá!
...Most tanulom tűrni a homályt,
e sűrű tussal kihúzott,
e nem te-alkottad éjet;
szájamba könnyek íze gyűlik,
a virágok közt csipős szél szalad.
A homályban málló tégla alatt
elnémul a tücsök, s én a magány
aromáját ízlelgetem
az asztalnál két hallgatás között,
nélküled az éjben....
(Krolow)
Szólj hozzá! · 1 trackback
Ha életem során néhányszor sikerült a sors akaratából találkoznom számomra elképesztő tudással, különleges szemlélettel megáldott emberekkel, mindig katartikus élményt jelentett a velük való beszélgetés.
A nyár folyamán szerencsém volt megismerni egy embert, illetve EMBERT, egy zseniális elmét, aki a társadalom perifériáján él, az oka pedig a naivan jó emberek jellemzője: "mert ő becsületes lelkű, igaz, azt gondolá, hogy minden ember az".
Ismeretanyaga mellett (vagy talán éppen ebből fakadóan) életbölcsessége is meglepett.
Az ókor történelmén, alkotásain, jónéhány filozófiai irányzat, és szociológiai kérdések kitárgyalásán már túl voltunk (ami azért túlzás, mert én leginkább csak áhítattal hallgattam, de néhány közbekotyogásomból talán megérezte, hogy minimálisan ismerem az általa taglalt kérdéseket), szóval csak ezt követően nyílt meg annyira, hogy a saját életéről is meséljen valamit.
Megtudtam, hogy három házassága volt, és gyakorlatilag ezek juttatták oda, ahol most van. Az utcára.
Mondott valamit, ami nagyon elgondolkoztatott, és azóta is sokszor eszembe jut. Azt mondta, hogy ő úgy látja, ott rontotta el, hogy nem nézett utána a későbbi feleségei előző kapcsolatainak, szerelmeinek, partnereinek. Merthogy egy nő az elérni kívánt cél érdekében képes szerelmet hazudni, kislányos ártatlanság vagy éppen a démoniság álarca mögé rejtőzni attól függően, hogy mivel tud a férfire hatni. Az viszont magáért beszél, hogy addig milyen emberekkel élt, kikbe volt szerelmes, kiket választott élete részévé.
Ha nem volt értelmes, valódi párkapcsolata, az is jelzésértékű.
Az előző társ, pár, barát, férj, pedig igenis nagyon jellemez minket. Sokkal többet elárul rólunk a kapcsolatunk, mint gondolnánk. Nem csak az illető jelleme, hanem életvitele, stílusa, iskolázottsága, baráti köre, megjelenése, szokásai is. S ha csak egyszer félretesszük a rózsaszínű ködöt, és megkérdezzük magunktól, én mit keresek mellette egy ilyen alak után? - érdekes válaszokat kaphatunk.
Magamban sokszor végiggondoltam az általa mondottakat, és be kellett látnom, nem kevés igazság van abban, amit mondott.
Szólj hozzá!
Tengerparti utak feketéllnek,
frissek a lámpák, lengetegek.
Megnyugodtam. Csöndesen élek.
Csak ne idézzék föl a nevedet...
Andalgunk öregedve mi ketten.
Hű barátok még lehetünk.
Könnyű holdnak gömbje lebeg fenn,
és havasan beszitálja fejünk.
(Anna Ahmatova)
Szólj hozzá!
És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink.
(Juhász Gyula)
Szólj hozzá!
Most éppen itten nem vagyok sehol,
pedig szeretnék lenni valahol,
szerettem volna lenni, de soha
nem lehettem, és időknek soka
pereghet el, foglyul ejtett homok,
önforgató clepsydra, senkisem
voltam, leszek, bár néhanap vagyok,
vagy lenni vélek, mint a jégcsapok,
ahogy csöpögve hűtik a Napot.
(Petri György)
Szólj hozzá!
Fiatalon fogsz meghalni!" - mondta egy cigányasszony
a debreceni állomáson mellém kerülve,
és tenyeremen futtatta
vallató szemét.
Tenyerem vonalai
le- és felszaladtak,
zihálva,
harcképtelenül.
Talán azért mondta, hogy én is meneküljek.
Talán a rémület kínpadjára szánt.
Talán csak azt akarta,
hogy az értesülés birtokában
csináljak azt, amit akarok.
(Pinczési Judit: Talán)
https://www.youtube.com/watch?v=O-rXjH4JSeU&feature=related
Szólj hozzá!
"A közvélemény-kutatások következetesen fontosnak mutatják a férfiak számára a nők testi vonzerejét, különösen az első találkozás alkalmával, amikor is kevesebb, mint 10 másodperc alatt felmérik az adott nő vonzerejének mértékét. A nők is szeretik, ha az emberük vonzó, de a férfi testformája és megjelenése nem játszik létfontosságú szerepet hivatali vagy társadalmi pozíciójában, csupán extra ráadás.
....
A nők a párválasztást ugyanazzal az értéklistával kezdik, mint amelyikkel befejezik. A felmérések eredményei azt mutatják, hogy a nők a következőket keresik a férfiakban: 1.egyéniség, 2.humor, 3.fogékonyság, 4.értelem, 5.jó testfelépítés. A férfiaknak két listájuk van: az egyiken az első benyomásokat írják össze, a másikon azt, hogy mit keresnek egy tartós partnerben. A nőknek viszont csak egyetlen listájuk van. A nők a férfiak vizuális jellegű értékelésével ellentétben azt akarják, hogy a férfi legyen gondoskodó, intelligens, humoros, hűséges és megértő. Ha a férfinak jó teste van, azt a nő ráadásnak értékeli, de rendszerint ez a legkevésbé fontos a számára. A férfiakkal ellentétben a nők nem a férfi megjelenése és ápoltsága alapján ítélik meg az illető érzéseit. Inkább a bánásmódjuk alapján mérik le a férfiak szerelmét. Az ízléstelenül öltözködő vagy pocakot eresztő férfi a nőknek talán nem tetszik, de nem csinálnak belőle kardinális kérdést. Ez a férfiak és nők közötti alapvető különbség rengeteg haragot és félreértést okoz mindkét oldalon. A nőknek meg kell érteniük: megjelenésük annyira fontos a férfiak számára, hogy az egész kapcsolatot képes komolyan befolyásolni. A férfiaknak pedig azt kell megtanulniuk, hogy viselkedésükön mérik a nők a kapcsolat mélységét."
/Barbara & Allan Pease - Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő?/
Eléggé érdekes. Szerintem a megkérdezettek annyira mondtak igazat, mint amennyire a közvélemény-kutatások során szoktak.
Én olvastam vizsgálati tényekkel alátámasztott publikációkat a nők preferenciáiról. Ezek pedig abból indultak ki, hogy minden nőben él a fajfenntartási ösztön, és minden nő a legszebb, legéletrevalóbb gyereket szeretné a világra hozni. Ilyen gyermeket kiváló fizikai és szellemi adottságokkal bíró, egészséges férfitól remél. A kutatások kimutatták, hogy azon nők többsége is ilyen "alfahímtől" szeretne gyermeket, akinek nincs módja, hogy efféle társa legyen az életben. Nagy számú populáción végzett vizsgálatok kimutatták, hogy a családokon belül élő gyermekek igen nagy számban (ha jól emlékszem majdnem 30%-ban) nem a férjtől, vagy attól a férfitől származnak, aki apának gondolja magát. Az adat engem is megdöbbentett, de nincs okom kételkedni a valóságtartamában.
Számomra ebből egyértelműen az következik, hogy a nők is kettős mércével mérnek. Lehet, hogy el tudják képzelni az életüket egy humoros, értelmes, fogékony egyéniség mellett, aki esetleg köpcös, pocakos, vagy nincs ízlése, a lényeg, hogy biztonságot nyújtson, de a gyermekükben mást szeretnének viszontlátni. Azt, ami számukra igazán fontos.
Persze a férfiak is ugyanerre törekszenek, csak ők preferenciáik alapján is beismerik, hogy a testi adottságok, a külső megjelenés mennyire fontos számukra.
Szólj hozzá!
...és ezek az emlékek nem múlnak el soha, életünk végéig elkísérnek. S ha eszünkbe jutnak, akkor érezzük igazán mélynek a boldogtalanságot. Lehet, hogy nem élünk egyedül, csak társas magányban.
Szólj hozzá!
Mindenki keresi a nagy Ő-t, az Igazit.
Van, aki időnként úgy véli, megtalálta, aztán rájön, hogy mégsem, és ha túlteszi magát a csalódásokon és begyógyulnak a sebek, ismét keresni kezdi.
Van, aki egész életében kutatja és igazából soha nem leli meg. Illetve talán sikerül minden milliomodik emberpárnak. Ekkora az esélye annak, hogy megtaláljuk testi-lelki önmagunk képét egy másik valakiben. Akivel együtt lehet rezzenni, azonosulni tudunk vele a legparányibb dolgaiban is, akit akkor is érzünk minden idegszálunkkal, ha kilométerek százai választanak el tőle. Aki egyszerűen bennünk él, mint egy alterego. Mindennek persze kölcsönösnek kell lennie, mert ha nem az, akkor már nem ő az Igazi, legfeljebb a társas lét érdekében önmagunkkal kötött kompromisszum következménye. A másik fontos ismérve az Igazinak, hogy az előbb említettek életünk végéig tartanak, és egy idő után nem fulladnak ezek az érzések a megszokás szürkeségébe.
A keveseknek megadatott igaz szerelemben nincs Én, csak Ő. Legfeljebb Mi vagyunk.
Az egót egy önzetlen, tiszta kapcsolat nem ismeri. Ez nem azt jelenti, hogy fel kell adnunk magunkat, a személyiségünket, éppen ellenkezőleg. Azt jelenti, hogy annyira egybevágnak vágyaink, szokásaink, értelmi és érzelmi képességeink, értékrendünk, hogy fel se merül a kapcsolaton belül az önérvényesítés gondolata, és igénye. Mert tudjuk, hogy ketten vagyunk egy egész, vagy annál sokkal több, mert minden megsokszorozódik együtt. Másképp fogalmazva akkor és attól vagyok kiteljesedve, hogy Ő van nekem.
Idealizmusnak tűnik? Sokaknak igen.
El lehet rontani egy ilyen ideális kapcsolatot? Ha valaki nem találja meg, akit/amit keres az életében, milyen utakat jár be általában? Mikor és milyen kompromisszumokat kötünk önmagunkkal, és érdemes-e? Szerelem, vagy csak vágyakozás a képzelt boldogság után?
Megannyi kérdés, amikről egyszer talán írok.....
Szólj hozzá!
A bükkösnek már rozsdafoltja van,
rozsdállik már a fű a réteken.
Nézem az őszi tükörben magam:
jaj, csupa rozsdafolt az életem.
(Áprily)
Szólj hozzá!
Gesztenye gurul, mint a nevetés:
puttó-hasát csiklandozza a fény.
Levelek cseppje sárgáll, mint a méz.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
Szüreti idő, késő-indián-nyár.
Ha ki most nem szed, bort másnál iszik.
Méz hulló cseppje – akáclevél sárgáll.
Langy sugár: tarts meg, tarts ki tavaszig!
Tengerek hava szakad ránk nemsokára,
jég-fog őröl majd, zabál a fehér.
De most még késő-indián-nyár van.
Darazsak dongnak rakott venyigén.
S gesztenye gurul, mint a nevetés.
(Kiss Benedek: Késő-indián-nyár)
https://www.youtube.com/watch?v=P-2QzsahbAE
Szólj hozzá!
Félig hogy hihetnéd,
mindent hihetsz nekem,
kezem kezednek él,
vétked is szeretem.
Mindig hazavárlak.
Ha nem jössz, nem kérlek...
Maradok, ki voltam;
fiam vagy egészen!
(Dobosi Andrea)
Szólj hozzá!
A fáklyaként lángoló házból végül csak egy rakás hamu maradt. Régen azt hittem, ilyen sorsra jut minden: a család, a barátság, az érzések. De ma már tudom, hogy ha a szeretetük kiáll minden próbát, két embert, aki egymásnak született, semmi sem választhat el egymástól.
(A Holló c. filmben hangzott el.)
Szólj hozzá!
Emlék
A szálló évekkel
Sok minden megy el,
De a szív, a koldus,
Tovább énekel.
Mi remény volt régen,
Emlék ma csupán,
De legalább sírhatsz
Tűnt szépek után!
Ami emlék, szebb is,
Mint az, ami él,
Romok is ragyognak
Hűs hold fényinél!
(Juhász Gyula)
https://www.youtube.com/watch?v=WacUbJ-WSm8
Szólj hozzá!
A bánat egy nagy óceán.
S az öröm?
Az óceán kis gyöngye. Talán,
Mire fölhozom, össze is töröm.
(Petőfi)
Szólj hozzá!
A kősziklákat mindíg irigyeltem,
Kik állnak büszkén, mozdulatlanul,
Állják a villámot, ha rájok sujt,
S a harmat csöppjét, ha fejökre hull.
Számukra soha sincs "talán", se "hátha",
Mint dogmák állnak, oly konok-keményen,
Mint zord, erős és önhitt férfiak,
És hófuvásos, sivatag-nagy télben
Fejükön csipkés jégből a sisak.
A kősziklákat mindíg irigyeltem.
A kemény szót most megtanulom én is,
De szívem bánja, mit kimond a szám,
Ajkamon éles az ige, mint a kard,
De belül egy hang kérdez: "igazán?"
S a lélek ernyedt, tompa, szárnyszegett.
Már megtanulok én is síkraszállni,
S nem hajigálni kő helyett kenyeret,
S lenni kőszírt, mely int és fenyeget,
Kőszikla, mit meg nem ingat semmi.
Kőszikla, min a csákány eltörik.
Ó, de belül fáj keménynek lenni.
(Remenyik)
Szólj hozzá!
Ha egyszer észreveszed, hogy több vagy puszta fizikai valónál, hogy több van benned mint amit a tükör mutat, és több vagy egy egyszerű evolúciós terméknél, akkor megkapod a lehetőséget arra, hogy leáshass önmagadba és megkereshesd azt, aki valójában vagy. Eleinte nem könnyű, mert minden eddigi képed és elméleted a világról összetörik, akárcsak az a bizonyos tükör. Hirtelen idegen leszel egy megszokott környezetben és úgy érzed ellened fordult a világ. De ahogy napról-napra megszabadulsz a képzelt korlátaidtól, egyre jobban fogod élvezni a megnövekedett mozgásteret, mert egyre több lesz, ahol és amiben megtalálod a helyed.
Ha másutt nem, az így kialakított saját világodban, ami csak a tiéd, és ahol igazán szabad és önmagad lehetsz.
A boldogság minden ember sajátja, csak meg kell tanulni észrevenni... és már sem kell eszelősen keresni.
A boldogság forrása benned van. Ha elfogadod, és békében élsz önmagaddal, már meg is lelted.
Az emberben óriási késztetés van, hogy egy, csak egy valakit beengedjen a saját világába, megmutathassa neki lelke legrejtettebb zugait. Úgy gondolja, ettől lesz igazán boldog, és ezáltal teljesedik ki az élete.
Meg lehet ezt valósítani, és milyen eredménnyel? Ez a törekvés a későbbi boldogtalanság forrása?
Erről majd máskor.....
Szólj hozzá!
A csillagoknak fontos üzenetük van, és nincs az a nyelv, melyen az ne lenne érthető. Az ember feltekint a csillagos égre, és megérti, mily hatalmas is a Mindenség. Hirtelen csekélységekké válnak a mennyezet alatt oly nagynak látszó problémák. A csillagok - évezredek emberi ostobaságainak és bölcsességeinek hallgatag tanúi - ráébresztenek minket a véges emberi élet és a végtelen természet nagyszerűségére. Ez új erőt ad, hogy elviseljük a néha nyomasztóan alacsony mennyezeteket.
(Frank Crane)
Szólj hozzá!
A harcot megküzdöttem emberül,
sajgó sebet kaptam bőségesen.
Akkor leszek vén menthetetlenül,
ha már a lelkem nem tud fájni sem.
(Áprily)
Szólj hozzá!
Belefáradtam a kicsinyes egós játszmákba, az üres semmitmondó tekintetekbe, azokba az emberekbe akik másokba kapaszkodva akarják megtalálni önnön örömüket és mindezt úgy, hogy ők vajmi keveset adnak. Belefáradtam abba, hogyha odaadóan viszonyulok másokhoz, ha valódi értéket sugárzom feléjük, akkor hátat fordítanak, vagyis jobban fogalmazva egy olyan forrás leszek számukra, akiért nem kell küzdeni, aki akkor is ott van, ha nem mozdítják a kisujjukat sem. Kifordult önmagából ez a világ. Az értéktelen lett az érték. Értékes vagy ha csillogsz kívülről mint egy autócsoda, ha másokon átgázolva eléred a célodat és már alig számít az ami legbelül van. Bárki megteheti azt, hogy kiszáll ebből a körből, csak ekkor hirtelen azt veszi észre, hogy mindaz ami addig körülötte volt (emberek, kapcsolatok, tárgyak, munka...) már nem azt fogja nyújtani amit eddig. Ekkor idegen leszel egy megszokott környezetben és úgy érzed ellened fordult a világ. Ha ekkor nem fordulsz vissza és eltökélten tovább haladsz a saját utadon, akkor egyszer csak ott fog állni a valódi lényed, akit nem a világ rakott össze, akit nem a politika vagy az érdekek mozgatnak. Ekkor Te leszel a biztos pont és úgy lesz minden a Tiéd, hogy nem akarsz semmit sem birtokolni.
Utolsó kommentek