Tükörcserepek

A hazug ember büntetése nem az, hogy nem hisznek neki, hanem az, hogy ő sem tud hinni senkinek.
(George Bernard Shaw )

 Ez lett életed egyik nagy büntetése, F.

Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.
(A láthatatlan ember)

Időnként el kell jönnöm otthonról a bevásárláshoz, ügyintézéshez szükséges időn túl is, mert enélkül talán nem bírnám tovább. Ezt az érzést  csak az érti meg, aki ápolt már a nap 24 órájában magatehetetlen, öntudatlan embert, aki ráadásul az édesanyja.
Végigasszisztálni a lassú haldoklását azzal a tudattal, hogy segíteni nem tudok rajta, a legnehezebb feladat. Megpróbálok könnyíteni neki ahol és ahogyan tudok, de beláttam, ez a saját lelkiismeretemnek fontos, ő vajmi keveset érzékel belőle. A szenvedését, fájdalmait látni, folyamatos könyörgéseit hallgatni már-már több, mint amit ép ésszel el tudok viselni.
Hatalmas lelki teher ez, ami mellett eltörpülne, hogy egy szélhámosság áldozata lettem, ha nem érintené többek közt anyum ellátását is.
Semmiféle haragot nem érzek a "mérnök úr" iránt, ezt biztosan tudom. Inkább szánalom van bennem, hiszen megkapta ő a büntetését a sorstól már évekkel ezelőtt, amikor beteg lett. Talán pont akkor, amikor erre az útra lépett.

Valójában azokat sajnálom, akiket most csap be, akik köré talán ezekben a pillanatokban is szövi a hazugságainak hálóját, hogy aztán a saját céljaihoz (ki)használja őket. A meglévő és a következő áldozatokat.
Mivel a lejtőn nem tud, vagy nem is akar megállni, ő is áldozat, önmaga legnagyobb áldozata.

Az ígéret az érzelmek vékony lángja, mely önmagát égeti el megfelelő cselekedet híján, nem egyéb, mint elvesztegetett lehetőség, gát a további cselekedetek előtt.
(William James)

Ha még élek, lehet, hogy lesz egy másik, személyes blog.

Valahol, valamikor.

Helyzetekről, történésekről, érzésekről, a létezés kényszerűségének elviseléséről, az értelem korlátairól, a lélek hatalmáról, a kétségbeesett és kiszolgáltatott cselekedetekről, ezek önpusztításáról, emberi tartásról, gerincterenségről, arcátlanságról, önzésről, igaz emberségről, hűségről, csalásról, csalódásról, hazugságról, hitről, szeretetről, bizalomról...

A cél, amiért ez a blog megszületett, teljesült.
Lélekben együtt lenni naponta valakivel, aki talán merítkezni tudott innen, amikor benézett. Megpihent vagy feltöltődött, éppen mire volt szüksége.
Elmúlt a 33 réme, átlépett a 34-be.
Remélem, hogy ami előtte áll, ezerszer szebb, jobb és boldogabb lesz, mint amit maga mögött tud, különösen az elmúlt egy évben.
Az ajtóm mindig nyitva áll előtte, és mindig számíthat rám.

Itt a vállalt feladatomat teljesítettem, néha majd benézek emlékezni, ha lehetőségem lesz rá.

A mór megtette kötelességét, a mór mehet.

 (P.S: Sok kedves levelet kaptam, melyben kérdezték, miért vettem le olyan sok versremeket?
Értesültem róla, hogy valaki válogatás nélkül másolgatja a blogomat. Ilyet csak az tesz, akinek a saját kútfőjében kevés van, de többnek szeretne látszani. Akit ez boldoggá tesz, lelke rajta... de nekem már túl sok azt elviselni, hogy minden téren kifosztanak, meglopnak...)

Szegény barátaim, nekem tízezer lelkem van, melyiket vádoljátok nektek nem tetsző dolgokkal? Önző vagyok, szökevény, részvétlen, szeretet nélküli? Lehet, hogy ez is mind én vagyok. Nem nagyon rajongok önmagamért sem, az igaz. Mégis, ti a féltve őrzött szerelmeitek alján csak a részvétlenség fájdalmasan szilárd talajára építhettek, az én közönyös magányom pedig, a személytelenség végső kérgein belül, a szerelemnél erősebb egymásbaolvadás sűrű, cseppfolyós, semleges lávarétegéből táplálkozik. Úgy szeretem felebarátaimat, mint önmagamat. Ugyanazzal a fajta szeretettel. Nem jobban. Tehetelenül, közönyösen, megmásíthatatlanul. Hát nem veszitek észre, hogy nektek is tízezer leketek van? Az idő visszafordíthatatlan koordinátája mentén virtuális lehetőségeinkből mindig csak egy tud megvalósulni. A fogható valóság felszínén élünk, elszakadva. Az érzékelésen túli, időn kívüli, nagyobb valóság terében azonban folytonosan összefüggünk egymással valahol. Indáink metszik a világot, aztán továbbnyúlnak, mint elszakíthatalan köldökzsinór, s ott vagyunk egybekapcsolva, egyetlen egészként, abban a teljesebb kontinuumban.
(Ottlik Géza)

"Elhibáztuk életünket talán örökre...."

Találkoztam, míg éltem, angyalokkal,
Nem eggyel, azt se mondhatnám, hogy sokkal,
De szárnyuk mára zúzmarás, hideg,
Nem űznek el, de meg nem védenek.
(Baka István)

Igaz az, amit annak látunk és érzünk, hiszünk. Tehát végülis rajtunk múlik, mit tartunk igaznak, és mit nem.

Én nagyon sokáig igaznak akartam hinni azt is, ami nyilvánvalóan nem volt az. Ezt lehet butaságnak, önbecsapásnak is mondani.

De kiben, miben is hittem én annyira? Mindenek előtt talán abban, ami a számomra a legfontosabb. Abban, hogy önzetlenséggel, szeretettel, gondoskodással minden nehézség legyőzhető. Másként élni nem érdemes. Vagyis talán magamban hittem, és mindannak az erejében, amit részben átadtam, és még át szerettem volna adni annak, akinek szüksége van rá.
Hittem abban, hogy képes vagyok megcsinálni, van bennem elég erő, türelem és kitartás hozzá. Ezek meg is vannak, csak rájöttem, hogy egyetlen dolog hiányzik, az őszinte IGÉNY mindezekre.

Csak úgy, mert....

A múlt hazugság, az emlékezet nem ismer visszautat, minden régi tavasz visszahozhatatlanul elveszett, s végső soron a legőrjöngőbb és legmakacsabb szerelem sem egyéb, mint tűnő igazság.
(G. G. Marquez: Száz év magány)

https://www.youtube.com/watch?v=TQ--PvQSO9g

Jó otthon ülni a szürke sarokban,
mikor esőtül nedves a vidék.
Elmélyedni a nyomtatott sorokban,
hogy szomjuhozó lelked is igyék.

Elveszni testben, csak lélekben élni,
míg eső csapja ablaküveged.
Elfelejteni mindent - nem remélni.
Hogy csak az édes csönd legyen veled.
(Somlyó Zoltán)

Sokat szenvedtél perzselő napon,
a kábító kánikulai hőben.
Most már lehűlhetsz: indulj s kóborolj
a fákat fosztó, vége-nincs esőben.

Csak menj, odáig, hol legtöbb avart
gyűjtött az ér kanyargó sziklamedre.
Keress, kutass: talán reátalálsz
az elsodort évekre: életedre.
(Áprily)

(Dobosi Andrea)

Mi fáj jobban?

ha lelkileg meggyötörnek?
ha fizikai fájdalmad van?
ha kihasználnak?
ha ellehetetlenítenek?
ha hazudnak neked?
ha kisemmiznek?
ha megaláznak?
ha kinevetnek?
ha becsapnak?

vagy ha mindezekkel együtt még emberszámba se vesznek?

No comment...

2009.

Mit is kívánhatok?

Édesanyámnak minél kevesebb szenvedést életének ebben a nagyon kegyetlen utolsó időszakában. Igyekezni fogok minden erőmmel hozzásegíteni, hogy emberi méltósága minél kevésbé sérüljön az állapotából adódó teljes kiszolgáltatottságában.

A kisebbik fiamnak azt, hogy találja meg végre önmagát, merje felvállalni és tudja kifejezni az érzéseit. Elindult egy pályán, melyhez erőt, kitartást, és sikereket szeretném, ha elérne. Váljon igazán körültekintő, felelősségteljes felnőtté, és ismerje meg a függetlenség előnyei mellett a nehézéségeit is.

A Nagyfiamnak mindenek előtt az egészsége stabilizálását. Enélkül minden más csak ábránd lehet. Talán felnőtt addig, hogy megértette ennek fontosságát. Egy "üzenet" alapján már tudja, hogy betegen a magánéleti boldogság sem lehetséges hosszú távon a "mi fajtánknál". Kívánom neki, hogy merje elfogadni az önzetlen segítő kezet, és legyen ereje elszakadni mindazoktól, akik ismeretsége csak rossz fényt vet rá, és visszahúzza a felejtendő múltba. Kívánok neki becsületet, megbízhatóságot, szavahihetőséget.

Ha mindez megvalósul, én nagyon boldog leszek 2009-ben.

Mindazoknak, akik már rájöttek.....

Nagyon sokat táncoltunk erre a dalra. Mára egy emlék maradt a dal és a tánc is, mint annyi minden más.

Ebben a szövegben benne van minden:

Amikor F-nek meséltem G-ról, azt mondta, hogy most általam üzent neki az az ember.

Az, hogy ezt érezte, annyit jelent, hogy mélyen megérintette, és megértette G. akkori gondolatait, élethelyzetét. Remélem, hogy nem felejti el soha azt az üzenetet, mert egy megingathatatlan, végtelenül önzetlen és határtalan realitásérzékkel megáldott embertől való. Remélem, azt is megértette, hogy G. bár a boldogságról lemondott, a harcot az élettel nem adta fel, csak a legeslegvégén, amikor már semmi életkilátása nem volt.

Még nagyon sokat tudnék neki mesélni. Életről, helyzetekről, belső konfliktusokról, megbocsátásról, megbékélésről, lemondásról, álmokról, melyek egyszer valakinek üzenetként szolgálhatnak.

Talán akkor, ha már én rég nem leszek, idős korában tovább tudja adni ezeket és a saját tapasztalatait egy nyitott elméjű és szívű fiatalnak, akinek a lelkében ezáltal egy picit mindannyian tovább élünk.

Szép álom, amely igazzá is válhat....

Jó éjszakát!



Elaludtak a fák, a levelek libegnek,
az álmok tudnak várni, az álmok nem sietnek.

Tudjál álmokra várni,ahogy ők tudnak várni rád,
az éber csak így nem csalja meg magát.

A levelek fölött álmos fények úsznak,
az álmok fölragyognak, a fények elalusznak.

Aludj fényekkel együtt,
ragyogj álmokkal együtt!
(Szilágyi Domonkos)

A nagy szavak nem érnek semmit
Elszállnak, mint az őszi szél.
De a szeretet, ha tiszta szívből fakad
Elkíséri az embert, amíg él.
(József Attila)

Népszokássá lett a fenyőfa,
gyertya, cukor, aranydió; 
muszáj-ajándék kell, mióta
Mikulásból lett Télapó.

Bennem zsigermelegen csak az él,
mit csöndjéből gomolygat föl a mély:
pihenő, kérődző állatok,
bethlehemező pásztorok

közt én is játszó gyerek vagyok,
a ,,haj regő rejtem", a láncos bot,
csillagos ég, imbolygó mécsek,
éjféli mise, hars hálaének.

Ébred a vágy, a remény, hogy ujra-
születik bennem, mi eddig is
súgott szavaim értelmét tudva,
s élni tanított azzal is,

hogy semmit szószerint ne vegyek,
ünnepet, magányt, kínt, örömet:
kotlott gomolygó mélyeimen
s jeleket költött ki a kegyelem.

A megváltást váró századok
újraszültek egy csillagot;
leheltek a jászol barmai,
s robogtak Heródes gyilkosai,

Máriát József s a Kisdedet
csak azért rejtette, szöktette meg,
hogy ne vesszen zsarnok kardja alatt;
legyen Isten-Atyjának Áldozat.


Napfordulóból lett karácsony,
a Mikulásból Télapó,
az ember száll rakétaszárnyon,
s a Kozmoszból mi várható?
(Keresztury Dezső:Karácsonyi rondó)

Fehér föld, szürke ég, a láthatáron
narancsszín fények égtek hűvösen.
Pár varjú szállt fejem felett kerengve
s el nem repültek volna űzve sem.

Csak álltam szürkén, szürke ég alatt.
S egyszerre, mint gyors, villanó varázs
egy kicsi szó hullott elém: karácsony,
mint koldus kezébe illatos kalács.

 Csodáltam. És a számon hála buggyant,
nem láttam többet kósza varjakat:
olyan szelíd volt, mint a gyermek álma,
s olyan meleg volt, mint a nyári nap.

(Nemes Nagy Ágnes: Karácsony)

Karácsonyest, nyugalmas este,
szemünk a friss havon mereng;
és lelkünk bánattal övezve
ki tudja merre, merre leng?

A szél kint a havat kavarja
és trombitálva jár a tél;
a lelkünk félve gondol arra,
ki tőlünk most oly messze él…

Karácsonyest.  Egy drága könnyben
óh mennyi boldogság van itt!
A gondolatunk messzeröppen
és lelkével ölelkezik:

elcsöndesül az ég haragja,
csillag ragyog, elült a szél
és lelkünk áldva gondol arra,
ki nemsokára visszatér…
(Szabó Lőrinc)

https://www.youtube.com/watch?v=RSzu1NYmruc&feature=related

üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok

sok dolga van a termetőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat

megértjük persze mit tehetnénk
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet

előrelátó vagy de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
(Kányádi)

Meghitt karácsonyt kívánok  annak a néhány embernek, akit teljes szívemmel szeretek, akik fontosak nekem, és mindenkinek, aki erre jár.

Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva,
szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok
álmokat űzve nézek a tűzbe: élnek a lángok
sírnak a lángok.

Élni ha fáj és sírni ha fáj
(van kivülök még, ó, ami fájna!)
vigaszt eregetve, szemünkbe meredve
itt van a kályha,
ízzik a kályha.

Fáj neki égni, s kínja be régi!
méla varázsban ég a parázsa,
de mégsem akarja, hogy betakarja
lassú hunyása,
hamvadása.

Döbben a lelkünk tűz kihunyásán,
jégölű sír, amit ágynak a tél vet
Hintve virággal, szent olajággal
ha nincs is az élet,
kincs ez az élet.

Szikraszilánkként szökni szeretnék,
láng-szeretettel életet áldok,
s jövőt kibetűzve nézek a tűzbe:
élnek a lángok,
sírnak a lángok.
(Dsida Jenő)

Karácsony

Karácsony közeleg, csilivili minden,
mindenki izgatott, a Jézuska jön .
Fa alá kerülnek féltve őrzött kincsek,
Szenteste lesz majd nagy az öröm.

Öröm és vidámság megannyi boldog arc.
- Te mit kaptál? – mutasd, s mit kaptam én?
E napra feledve bánat és sok kudarc
vidám kacagás a szeretet ünnepén.

Szomszéd nénit látom, ki anyám lehetne,
egyedül maradt és nincs mellette család,
az asztal ünnephez szépen megterítve,
egy kancsó bor áll rajta és fehér kalács.

Vendéget nem várt és mégis megterített.
Tudja , hogy ünnepkor ez így szokás.
Tegnapi levesből tányérba merített,
ez maradt csak mára , és semmi más.

Csendesen eszik, tán utolsó vacsora,
ősz fejében már csak e gondolat jár,
őt nem érinti meg az ünnepi csoda,
ő már csak csendesen a halálra vár.

Ember, ki olvasod e rövidke verset,
Kérlek, csak egy kicsit nézz körül.
Hidd el, van körülötted rengeteg ember,
ki néhány jó szónak is igencsak örül.

(Tumpeck Gy.)

https://www.youtube.com/watch?v=XcO3VHNzFNY&feature=related

December 21.-e már ősidők óta az egyik legszebb ünnep. A mai kor embere ilyenkor a karácsony ránk oktrojált gondolatiságának lázában ég, és a mai napról legfeljebb annyit tud, hogy most van a téli napforduló.

Az északi féltekén ilyenkor a leghosszabb az éjszaka, és a legrövidebb a nappal.
Kutatások szerint már ötezer éve ünnepelték ezt a jelenséget a természeti népek, és későbbi korok emberei is. Ez vallástól, mindennemű nézettől független, csodás nap, amikor a fény legyőzi a sötétséget.
A sumérok, a mezopotámiaiak, a görögök, a rómaiak, a germánok, a zsidók, a skandináv, a szláv népek jelentős ünnepe volt a napforduló.

A rómaiak Sol Invictusnak nevezték, a legyőzhetetlen nap ünnepének.

Akkora kultusza volt ennek a természeti eseménynek, hogy a kereszténység nem bírta tétlenül nézni, és I. Gyula egy pápai delictummal ennek az ünnepségsornak az idejére tette Jézus születésének időpontját, mely köré felépítették a karácsonyt.

A katolicizmus magamutogató hókuszpókuszai helyett egyre mélyebben hat rám a természet egyszerű tisztasága, logikája.
Lehet-e szebb, visszafogottabb, némább, de mégis sokatmondóbb jelképe a mostani ünnepnek, mint az ötezer éves lelet, a newgrange-i kamrasír, melynek egyik fülkéje  belsejébe csak évente egyszer, ezen a napon jutnak be a nap sugarai, pontosan 17 percig?

a newgrange-i építmény belseje