Tükörcserepek

Igéző bú és csalás az élet,
leigázó szörnyü hatalom:
egy vonása goromba kezének
végzet-betűt hágy a papiron.

Valahányszor szememet behúnyom,
azt mondom: hadd tomboljon szived.
Csal az élet, mégis olykor-olykor
hazugságát édesíti meg.

Az ősz égnek fordítsad az orcád,
és a holdból fejtsd meg életed.
Ó, halandó, nyughass, ne akarj hát
oly igazat, mely fanyar neked.

Jó a fagyalvirág-fergetegben
azt gondolni, hogy az élet: ád.
Hadd csapjon be a barátnő könnyen,
hadd áruljon el a jóbarát.

Hadd becézzen akárki gyengéden;
hadd legyen a nyelv borotvaél.
Rég így élek, már mindenre készen,
iszonyúan megedződtem én.

Lelkemet dermeszti e magasság,
a csillag-tűz sohasem meleg.
Ha szerettem: szívem megtagadták,
kikkel éltem: elfelejtenek.

De mégis, én, szorongatott, hajszolt,
a hajnalra tárom szememet.
A föld nékem közeli rokon volt,
mindenért, ó, élet, köszönet.
(Jeszenyin)

http://uk.youtube.com/watch?v=355xXzw5Dhw

Elszökött a Nap, híre-hamva sincsen,
eladó a kedvem, vegyed-vigyed ingyen,
hisz' amíg a tél a küszöbömön ül,
lelkem is vértelen csendbe szenderül.

Sárgába öltözz, ha felvidítanál,
vagy játszd el nekem, hogy magad vagy a nyár,
légy arany búzában megbúvó kenyér,
arcomra szorított tűzforró tenyér.

Én csak egy szédült napraforgó vagyok,
megyek, amerről a hajnal rám ragyog,
menekülök, mintha mindig havazna,
futok örökké az örök tavaszba.
(Sárhelyi Erika)

Ismét 17.-e, a célegyenesbe érkeztél, F. Milyen gyorsan elrepült ez az év, és mennyi minden történt.....egyszer tényleg meg kellene írni... talán senki nem hinné, hogy igaz történet:)

Remélem, te is látod már az út végét, és elhiszed, hogy sikerülni fog, mert nem vagy egyedül, és ami a legfontosabb, te is akarod.

Semmiről sem akarlak
meggyőzni
élj szíved törvénye szerint
szorongás és pátosz nélkül.

Légy jóban önmagaddal
ez a legfontosabb.

Lásd
én is egyedül élek
csónakom farában ülve
evezők nélkül
csurgok lefele a folyón
mely zátonyok és szigetek
között
siet a tengerbe.
 (Kassák)

Magam vagyok, rám hull a végtelenség,
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki egemet.
(Kosztolányi)

https://www.youtube.com/watch?v=WRnQx5rfdBs

Mint héj az almát, borít a magány,
körülkerített és szólt: ennyi vagy!
Hordom az élet bőrét, burkomat,
s látom, mindenki páncélt hord magán.

A mindenségből furcsa kivonat:
millió véletlenből összegyűltem,
de a születéssel elkülönültem
s most magány vagyok s új magányra mag.

Gyümölcs vagyok, magamban, idegenben.
Úgy vénülök, mintha kis életemben
át kéne élnem az egész világot.

Nap, föld, eső voltam, most alma, várok:
várom, hogy a halál kezébe vesz
s lehámozza rólam az életet.
(Szabó Lőrinc)

..a nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart..
(Anita Blake A leláncolt Nárcisszusz)

https://www.youtube.com/watch?v=OqoAUncsCjE

A lélek nélkül
oly üresnek tetszik a szoba.
Szellőztetnek.
Huzat nélkül takaró, párna,
szétszedve az élőnek ágya.
Nem beteg már és meg nem gyógyul,
nem nevet többé és nem búsul,
nem kételkedik és nem bízik.
A tegnapi virág még nyílik.
(Károlyi Amy)

Botomat elhagytam az erdőn,
nem félnek tőlem a madarak.
Árnyéktalan és remegő
a szitakötő pillanat.

 Hangjára figyel a patak,
medrét egyre mélyebbre ássa.
Emlékeidből eltünök,
mint halak villogása.

Ragyog a hegyek homloka,
fák közt csobog a tisztaság.
Alázatában egyre szebb,
egyre átlátszóbb a világ.
(Lator László)

Egy jóságos Nagymama emlékére:

Nem tanultál, s mindent tudtál, ami szép és jó,
Ami nemes, ami tiszta, ami nem való.
Benned volt az ősi tudás, benned az erő,
Egyszerűség, önátadás, Mama, Anya, Nő.

Láthatatlan voltál szinte, mégis óriás,
Embersorsok bölcsője a kis szülői ház.
Felnőttem, de néha most is elfog a honvágy:
Törődésed visszafogott, símogató, lágy.

Elmentél, s veled a varázs, eltűnt a csoda,
Elillant a biztonság, mert múlté vagy, Mama.
Fegyver nélkül csatatéren maradtam magam
Túlélésért kapaszkodva búsan-boldogan.

Taníts, kérlek, emberséget onnan, hol most vagy!
Fennmaradni tisztességben, kísértés bár nagy,
Megállom és tovább lépek, büszke lehess rám.
Köszönöm, hogy Te voltál az én Nagymamám!
(Földeáki-Horváth Anna)

 Ugye így lesz, FiAM?

És minden dolgok mélyén béke él
És minden tájak éjén csend lakik
S a végtelenség összhangot zenél
S örök valók csupán mély álmaink

(Juhász Gyula)
 

 
A férfi a legtökéletesebb teremtmény.
A nő a legmagasztosabb eszmény.
A férfi helye a trón, a nőé az oltár.
A trón magasba emel, az oltár megszentel.
A férfi az ész, a nő a szív.
Az ész tápláléka a fény, a szívé a szeretet.
A fény termelékennyé tesz, a szeretet életet ad.
A férfi ereje elméjében rejtőzik, a nőt könnyei teszik legyőzhetetlenné.
Az elme bebizonyít, a könnyek meglágyítják a lelket.
A férfi bármely hőstettre képes, a nő bármely áldozatra.
A hőstett nemessé teszi a lelket, az áldott isteni tisztasággal ruházza fel azt.
A férfié a hatalom, a nőé az érzelem.
A hatalom forrása az erő, az érzelemé az igazság.
A férfi vágya a legvégső győzelem, a nőé a legmagasabb erény.
A győzelem hatalmat ad, az erény istenivé tesz.
A férfi törvénykönyv, a nő szentírás.
A törvény irányt szab, a szentírás elvezet a tökéletességhez.
A férfi gondolkodik, a nő érez.
A gondolkodás feltétele a tökéletes elme, a megérzésé a szentség fénykoszorúja.
A férfi óceán, a nő pedig tó.
Az óceánt gyöngyei teszik ékessé, a tavat a költészet fénye árasztja el.
A férfi merészen repülő sas. A nő szépen éneklő pacsirta.
Repülni annyi, mint uralni a teret, énekelni annyi, mint meghódítani a szívet.
A férfi templom, a nő a szentély.
A templom előtt letesszük a fejrevalónk, a szentély előtt térdet hajtunk.
A férfi helye ott van, hol véget ér a föld, a nőé pedig ott, ahol kezdődik az ég.
(V. Hugo)

https://www.youtube.com/watch?v=RwDf2DCX_1A

A természet szent templomában
Legyek bár én kicsiny madár
A nagyszerű harmóniában
Az égbe száll ez énekár.
(Tompa Mihály)

https://www.youtube.com/watch?v=vgnH9UOfmnE&NR=1

Minden valóban szeretetteljes kapcsolatban jelen van az elkötelezettség érzése. Aki valóban törődik más lelki fejlődésével, az tudatosan vagy ösztönösen, de tisztában van vele, hogy a fejlődést csak az állandóság érzetét magában hordozó kapcsolatban lehet elősegíteni. A kiszámíthatatlanságnak az elhagyatás félelmétől kísértett légkörében a gyerekek nem juthatnak el a pszichés érettség fokára.

Egy házasságon belül csak akkor lehet megoldani az alapvető problémákat - úgymint függőség, függetlenség, erőviszonyok stb. - ha a házastársak mélyen tudatában vannak, hogy a küzdelmük nem okozhatja magának a kapcsolatnak a pusztulását.

(M. Scott Peck: A járatlan út)

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De kívánságaid rabja se legyél.

Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelidíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Egy mai esküvő kapcsán jutott eszembe:

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad.
ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború

(Szilágyi D.)

Mért tűnsz elém, szelíd emlékezet
A boldog múlt mosolygó képivel?
Bús lelkemet s halavány arcomat
Nyájas sugárod nem deríti fel.

Ki egykor, mint én, oly boldog vala,
S többé reménye sincs, hogy az lehet:
Annak felejtés ad csak enyhülést,
Nem a te képed, jó emlékezet!
(Tompa Mihály)

Névnapodon, végtelen szeretettel:

 Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.
Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
a csillagharmatok.
(Mészáros Ferenc)

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés.
Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri
Balsorsa minden nyűgét s nyilait;
Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen,
S fegyvert ragadva véget vet neki?
Meghalni - elszunnyadni - semmi több;
S egy álom által elvégezni mind
A szív keservét, a test eredendő,
Természetes rázkódtatásait:
Oly cél, minőt óhajthat a kegyes.
Meghalni - elszunnyadni - és alunni!
Talán álmodni: ez a bökkenő;
Mert hogy mi álmok jőnek a halálban,
Ha majd leráztuk mind e földi bajt,
Ez visszadöbbent. E meggondolás az,
Mi a nyomort oly hosszan élteti:
Mert ki viselné a kor gúny-csapásit,
Zsarnok bosszúját, gőgös ember dölyfét,
Útált szerelme kínját, pör-halasztást,
A hivatalnak packázásait,
S mind a rugást, mellyel méltatlanok
Bántalmazzák a tűrő érdemet:
Ha nyúgalomba küldhetné magát
Egy puszta tőrrel? - Ki hordaná e terheket,
Izzadva, nyögve élte fáradalmin,
Ha rettegésünk egy halál utáni
Valamitől - a nem ismert tartomány,
Melyből nem tér meg utazó -- le nem
Lohasztja kedvünk, inkább tűrni a
Jelen gonoszt, mint ismeretlenek
Felé sietni? -- Ekképp az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti "tett" nevét.
(William Shakespeare: Hamlet)

Szomjan halok a forrás vize mellett;
Tűzben égek és mégis vacogok;
Parazsas kályhánal vad láz diderget;
Hazám földjén is száműzött vagyok;
Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
Hitetlen várok, sírva nevetek;
Az biztat, ami tegnap tönkretett;
Víg dáridó bennem a bosszuság;
Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
Befogad és kitaszít a világ.

Nem biztos csak a kétes a szememnek
S ami világos, mint a nap: titok;
Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
S gyanúm az igaz körűl sompolyog;
Mindig nyerek és vesztes maradok;
Fektemben is fölbukás fenyeget;
Van pénzem, s egy vasat se keresek,
És reggel köszönök jóéjszakát,
Várom, senkitől örökségemet,
Befogad és kitaszít a világ.

Semmit se bánok, s ami sose kellett,
Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
Csalánnal a szeretet szava ver meg,
S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
Barátom, aki elhiteti, hogy
Hattyúk csapata a varjú-sereg;
Igazság és hazugság egyre-megy,
És elhiszem, hogy segít, aki árt,
Mindent megőrzök s mindent feledek:
Befogad és kitaszít a világ.

(Villon)

https://www.youtube.com/watch?v=Yekz__cCci0&feature=related

Közelről les már rám a vég.
De mielőtt
a nagy hurok megfogja lábam,
szeretnék megfürödni még
egy nyári éjjel harmatában.

Szárnyával verdeső rigó
kristály-eren
nem tudna tisztálkodni szebben,
mint én az égi, tisztitó,
finom hullású permetegben.

Eltűnne gond, foszolna bú,
zsibbadna kín,
lelkemről minden heg leválna
s mint sérületlen kisfiú
indulhatnék a jó halálba.
 (Áprily Lajos:Megtisztulás)

Eddig úgy ült szívemben a sok rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ újraépül, s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.
(Radnóti)

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.

Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.

Majd tippegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
"Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem."

"Mit is tehettem volna?" - kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.

Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.

Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
(József Attila: Majd megöregszel)

Kevés megnyugtató, és még kevesebb örömteli esemény történik velem mostanában. Anyu állapota változatlan, a fiAMról se tudok semmi konkrétat, csak aggódok érte folyamatosan. Attól meg úgy látszik, eltiltást kapott, hogy a levelemre válaszoljon.... Nagyon remélem, hogy legkésőbb pénteken kapok hírt felőle.

Meglepetésként ért, amikor észrevettem, hogy a 2 éves citromfácskám, amit a nyáron kaptam virágokat hoz. Ha a hozzám közelállók nem is, a természet megajándékoz ilyen apró örömökkel. Igyekeztem megörökíteni, és íme:

Síromra ne hozz virágokat
Fedje azt nehéz, szürke kő
Ha letéped, az is meghal
Feltámadás meg úgyse jő

Illatát itt már úgy sem érzem
Szép szirmait sem láthatom
Mind csak a világ miatt van
Hogy ne érjen téged bántalom.

Kalmár, kapzsi virágkufárok
Kiket kegyeletérzelmed gazdagít
Árulják kenetteljes, álszent pofával
Az emlékezés és szeretet virágait.

Ha hálás szeretet és bánat
Veled mégis virágot hozatott
Halott szívem úgy azt is megérti
Mert míg élt, csak értetek dobogott.

Hozz hát vadvirágokat
Kék búzavirágot, lila veronikát
Melyek ingyen kínálják magukat
Nektárral csábítva lepkék tarka hadát.

Szedd hát színes csokorba inkább
Mezők, rétek pompás virágait
Lassan belőlem nőnek majd tovább
Ha enyészet viszi el e temető sírjait.

Ó szép természet, madárral és erdő
Mit többé már sohasem láthatok
Füleim süketek, két szemem is vak
Deszkák között fekve, velük elporladok.
(Feurabend Zoltán: Végrendelet)

Fekete-szárnyú lepke száll,
viszi szívemet a barbár nyárba,
fekete lepkék az erdő szélén,
ez hát a haramia-nyár.
Mikor a száraz föld is majd belepusztul
a létezésbe,
fekete-szárnyú lepke száll
talán nem lesz több boldogtalan nyár,
talán sose lesz többet ilyen szerelemtől
jajgató idő;
viszi mindenem a fekete-szárnyú lepke már!
(Benyó Judit)

https://www.youtube.com/watch?v=qvy9aziGz1U&feature=related
 

Csodálatos film, igazi léleksímogató. Tájakról, kultúrákról, emberekről, egyetlen szó nélkül, a képek és a lenyűgöző zene eszközeivel.

Hétlakatra zárták a Napot,
álomba merültek a tegnapok.
A falióra sem üti időnket már,
mutatója éjfélen áll.

Titkot suttognak félve,
s a csendben osonó árnyak képe
sötéten lebeg…
Fák leveleiről hideg könny pereg.
Temetőkert vadgesztenye fái alatt,
sírok közt, őszi szél jajong.
Gyertyaláng…
mint apró lélekláng
mutatja a holtak otthonát.
Most nem megyek oda,
majd tavasszal viszek nekik orgonát.

Fáradt vagyok.
Ólomlábakon cipelem
magamba fojtott bánatom.
(Ecsedi Éva: Gyertyaláng)

 https://www.youtube.com/watch?v=bHUH8cP7p90&feature=related

Egy hónap múlva karácsony.
Talán egészen kicsi gyermekkoromat kivéve sohasem szerettem. Nekem túl erőltetett, túlságosan művi. Már ma is erről harsognak a reklámok, a boltokban már áll a fenyőfa. Amire a gyertyagyújtás ideje eljön, teljesen belefárad az ember.

A szeretet ünnepe. Sosem értettem, miért kell az ember legbensőbb érzésének meglétét ünnepelni. Az vagy van, vagy nincs.
Számomra a karácsony a munkám utáni nagy hajsza volt. Beszerzések, hogy minden meglegyen a szaloncukortól a csomagolópapíron keresztül az ételek nyersanyagáig, takarítás,  három nap alatt meg sütés, főzés, mosogatás. A harmadik nap végén mindig hullafáradt voltam.

A fiamnak próbáltam emlékezetessé tenni, és néhányszor talán sikerült is. A közelmúltban beszélgettünk róla, és érdekes, de pontosan ugyanaz a vélekedése erről az ünnepről, mint nekem.

Persze voltak elképzeléseim, hogyan lehet kedvessé, bensőségessé, felejthetetlenné tenni ezt a három szabadnapot. Úgy, ahogyan anno megálmodtuk Vele. Ebből nekem az maradt, hogy minden évben felidézem ezt az álmot újra meg újra.

Keresni, várni, semmit sem akarni,
szeretni, vágyni, egyedül maradni,
nézni a világot becsukott szemekkel,
látni azt, amit még nem látott az ember,
gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,
emlékezni arra, mit sohasem láttam,
szeretni, imádni a szent tisztaságot,
a szelet, a havat, a szellőt, az álmot,
tenni a helyeset, nem kis örömpénzért,
nem a túlvilági örök bölcsességért,
tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,
félni, hogy talán még igazság sincsen,
tudni, az ész rövid, az akarat gyenge,
hogy rá vagyunk bízva a vak véletlenre,
és makacs reménnyel mégis-mégis hinni,
hogy amit csinálok, az nem lehet semmi,
és örülni tudni a nagy megnyugvásnak,
a fájdalmat, örömöt gyógyító halálnak.
(Teller Ede)

https://www.youtube.com/watch?v=2_XvJi-VMHI&feature=related